Világéletemben az a fajta ember voltam, aki nem értett a matematikához. Sosem szerettem a számokat, meg azokat a fránya logikai feladatokat sem. Minden matek óra előtt komoly vizek folytak le rólam, és akkor ne is beszéljünk a dolgozatokról, vagy magáról az érettségiről. Görcsbe rándult gyomor és társai mindig elkísértek, ha efféle megpróbáltatáson kellett részt vennem. Mindig úgy gondoltam, hogy nálam egyébként bizonyítani lehetne, hogy valamilyen betegségben szenvedek és egy ideig próbáltam olyan papírt szerezni, ami felment az ilyesfajta órákról és vizsgákról.
Amikor eljött a pályaválasztás ideje a gimnáziumban, nagyon nagy dilemmában voltam, hogy hova is jelentkezzek, de végül kereskedelem és marketing szakra adtam be. Szóltak, hogy lesz ott is egy kis matek, de igazából tök más. Ekkor kicsit megtorpantam, de mivel a marketing rettenetesen érdekelt, úgy voltam vele, hogy maximum átmegyek másra, de muszáj vagyok kipróbálni.
Váratlan segítség
Az egyetem előtti hetekben, mikor megvolt az előzetes tárgyfelvétel, megnéztem, hogy milyen tárgyaim lesznek és óriási villámcsapásként ért, hogy már az első fél évben meg kell szenvednem a gazdasági matematikával, statisztikával és számvitellel. Majdnem elsírtam magam. Egy marketingesnek minek ennyi minden mást tanulni, hol fogja egyáltalán hasznosítani, meg amúgy nem tudják, hogy a legtöbben egyáltalán nem reál beállítottságúak ezen a szakon? A kezdeti sokkot, egyáltalán nem csillapította, hogy az előzetes matek teszt alapján felzárkóztató órákra kellett járnom, és a rendes előadásokon sem értettem egy mukkot sem. A legnagyobb félelmemet pedig nem is a gazdasági matematika jelentette, hanem a számvitel. Akkoriban úgy éreztem, hogy szavakkal nem tudnám leírni, hogy érezek a tárgy iránt és elképesztő módon lázadtam ellene, főleg mert semmi nem volt benne logikus vagy egyértelmű és nem is értettem, hogy miért kell nekünk megtanulni könyvelni. Tulajdonképpen semmit sem értettem belőle, de tényleg. Vészesen közeledett a vizsgaidőszak, én pedig egyre biztosabb voltam benne, hogy az egyetemi pályafutásom hamarosan véget ér, mert 100 százalék, hogy itt elvérzek.
Az egyik szünetben éppen ezt a szívfájdalmamat öntöttem ki az egyik barátnőmnek, amikor valaki megkocogtatta a vállam az aula közepén. Egy szórólapot nyomott a kezemben, ami egy tömbösített vizsgafelkészítő kurzust hirdetett számvitelből. Nagyjából úgy éreztem magam, mint akire leragyogott az isteni fény, ezért gyorsan a srác után futottam és azonnal jelentkeztem a kurzusra. Bár még sosem hallottam az általa tartott felkészítőkről, de úgy kapaszkodtam az esetleg kettes gondolatába, mint a remény utolsó kis napsugarába.
Semmi sem lehetetlen
Amikor eljött a felkészítő napja, igazából a reménytelek esélyével ültem be, hiszen teljesen lehetetlen küldetésnek éreztem, hogy mindössze 8 óra alatt sikerül belém táplálni a számvitel és a könyvelés minden csínját-bínját, ráadásul úgy, hogy abból a végén egy érdembeli jegy születhessen. Majd ahogy teltek az órák és haladtunk előre az anyaggal, egyre jobban esett le az állam. Kiderült, hogy lehetetlenek már pedig nincsenek és nincs is olyan, hogy valaki humán vagy reál beállítottságú, ha van egy jó tanár bármit meg lehet tanulni.
Rájöttem, hogy a számvitel, a világ egyik leglogikusabb és legegyszerűbb dolga. Főleg akkor, ha tudod, mit miért kell csinálni, melyik gazdasági tevékenység hogyan hat a másikra, akkor az eredménykimutatás és a mérleg összeállítása gyerekjáték. A legnagyobb mumusom, a könyvelés pedig valójában szemet gyönyörködtető művelet, ha tudod, hogy ki tartozik, és ki követel.
Új életcél
Sorsfordító esemény volt a számomra ez a felkészítő kurzus. A vizsgát ötösre írtam és olyannyira belelkesültem és megszerettem a tárgyat, hogy 1 év múlva át is jelentkeztem a pénzügy-számviteli karra. Mindenki azt hitte a közvetlen környezetemben, hogy teljesen elment az eszem, főleg akik jól ismerték a viharos kapcsolatomat a számokkal. Az elején én se voltam teljesen biztos a dolgomban, de végül teljesen szerelembe estem a szakmába. Miután elvégeztem az egyetemet, jelentkeztem mester képzésre is, de mellette már részmunkaidőben elkezdtem dolgozni egy könyvelő cégnél gyakornokként. Ennek már lassan 10 éve és jelenleg a saját könyvelő irodámat viszem. Sosem gondoltam volna, hogy a „Semmi sem lehetetlen.” és a „Bármi megtörténhet.” sallangos mondások valóban igazak lehetnek.