Bele kellett férnie a családi könyvelésbe a fűtéskorszerűsítésnek

Akkor lelkesültem be nagyon, amikor rátaláltam a rifeng-hoszivattyu.hu oldalra. Annyira meggyőzően magyarázták, nem csak azt, hogy miért jó a hőszivattyú, hanem azt is, hogy milyen típus, milyen gyártótól, kinek javallott…

Valamiért, a céges büdzsével szemben, az itthoni költségvetésünket illetően nem vagyok olyan szigorú. A céges könyvelés egy nagyobb léptékű valami, amiért nem csak én felelek, és nem is csak engem érint, de ilyesmi miatt jobban megérheti a zsebbe nyúlni, a hazai fűtés-melegvíz igények fedezésére… Ez nem kockáztatás, ez szükséges kiadás! A cégen belül hallgatok a könyvelőnkre, aki az óvatos fajtából való, és nem kockáztatja meg a büdzsé átmenetileg mínuszba való átfordulását. A kamatkörnyezet most pedig amúgy sem kedvez az ilyen, céges hiteleknek. Otthon viszont nincs könyvelő: ez az igazán jó hozzáállás – kicsiben legyünk kicsit álmodozóbbak, a cégnél viszont konzervatívak, mert az egy biztosíték eleve a jövőre.

A hőszivattyú árak messze nem voltak olyan riasztóak ezen az oldalon már elsőre sem, mint az, amit a tél előtt a hírekben hallottunk. Mármint: milyen gázszámlákkal lehet kalkulálni, ha nem lépünk, nem korszerűsítünk, bizonyos fogyasztási érték fölött hogyan drágul minden, stb.. Magatok is megnézhetitek, mit ajánlanak ezzel szemben a www.rifeng-hoszivattyu.hu/hoszivattyu-arlista oldalon. Nem csak a termékeik árai, hanem a kedvezményes áramtarifa és az energiaellátás fedezésének változatos módjai is hívogatók. Ha valami konkrét koncepcióval keresnétek máris őket, csak eddig nem találtatok tökéletes beszerzőt és kivitelezőt, akkor pedig a www.rifeng-hoszivattyu.hu/arajanlat-keres oldalra kattintsatok. Amit linkeltem, az egy általánosabb tájékoztató, hogy milyen költségeket várhattok. Általánosabban levezetik, mondjuk lakóhely-négyzetméterre lebontva, hogyan érdemes kalkulálni.

Az ilyen általános magyarázókban is kitűnik ez az oldal. Nem aprózták el a fontos tudnivalók hírek, aktualitások egy csokorba szedését!

A hőszivattyú azért jó megoldás, mert a leggazdaságosabbak egyike összességében, és környezetbarát technológia is. Maguk is azt írják az oldalon, egyfajta szlogenként: ez az IGAZI REZSISTOP! Nyáron hűtésre, valamint összességében a melegvíz-ellátásunk biztosítására is jól használható, szóval maga a technológia önmagában is vonzó és jövőbemutató elgondolás lehet, nem csak a hőszivattyú árak miatt megfontolandó ilyen kemény, energiaválságként jellemzett időszakban. Amit éppen átélünk Európában, és aminek ki tudja mikor lesz vége…

Vannak külön mondjuk úszómedence-fűtésre, vagy ipari alkalmazásra ideális hőszivattyúk, persze, ami elsősorban számít, az mindig a kapacitás. Ezt kell nézni és majd a szakemberek belövik az ideális megoldás-változatot, hisz mindenféle fűtendő terület, vagy melegvízzel ellátandó háztartás-méret sok mindent befolyásol és nagyon különböző lehet.

Amikor a felhasználói értékeléseket és tapasztalati beszámolókat olvastam, volt, amelyik azért győzött meg, mert az általuk forgalmazott termékfajtát dicsérte, de volt, ami azért, mert a rugalmasságot, amit velük kapcsolatban, az együttműködés során tapasztalt. A lényeg, hogy döntöttem. És máris tudom, hogy jól döntöttem! Nézzétek át, nektek van-e valami jó ajánlatuk, és ne feledjétek: bárkinek, bármilyen célra lehet náluk egy jó ajánlat! Ház, lakás, úszómedence, sportcsarnok, céges épület… Bármi.