Fedőneve: Kámfor

Pár héttel ezelőtt eltűnt a könyvelőm. Nem lehetett elérni, egyszerűen felszívódott, engem meg otthagyott a bajban. Mégis miféle könyvelő csinál már ilyet?

Találtam persze másikat, meg végül meglett minden határidőre, de na, azt a pár hetet nem kívánom senkinek.

El is határoztam, hogy valamivel levezetem ezt a rémes, stresszes időszakot. Utazásra gondoltam – csak hát így az utolsó pillanatban hogyan foglaljon szállást az ember?

Szerencsére azonban az új könyvelőmnek erre is volt megoldása (Isten áldja ezt az embert), és átküldött egy linket.

Nem fűzött hozzá kommentárt, de a fejléc azonnal elárulta, mire lehet számítani. Csodálatos szállások Siófokon, mindössze percekre a Balaton parttól!

Oké, oké, lehet, hogy csodálatosak, de július közepe van, mi lesz, ha nincs már hely?

Mielőtt azonban úgy igazán belelovalhattam volna magam a szkepticizmusba, észrevettem a szállásközvetítés menüpontot. És lám, meg is oldódott a kérdés: ha nincs már hely, ők akkor is találnak. Erre szakosodtak ugyanis. A szállásközvetítő irodájukat bátran kereshetjük akár utolsó pillanatban megálmodott, last minute ötletekkel is, nem fognak elzavarni, sőt. Segítőkészen felveszik majd az adatainkat, és megkeresik nekünk az igényeinknek leginkább megfelelő szálláshelyet, mindenféle külön térítés nélkül. Ha pedig a lefoglalt szállásunkkal mégsem lennénk megelégedve, nyugodtan jelezhetjük nekik azt is, keresnek számunkra másikat.

Szóval bármilyen igényünk legyen is, és bármikor szeretnénk is indulni, minden bizonnyal fognak találni olyan helyet, ahol jól érezzük majd magunkat, és ahol kipihenhetjük az elmúlt időszak fáradalmait. Vagy a hűtlen könyvelőt.

Szóval ha a boldogságunkhoz nem kell más, csak csodálatos szállások Siófokon, mindössze percekre a Balaton parttól, akkor őket keressük!