Sokan úgy gondolják, hogy könyvelőként dolgozni unalmas. Ezzel nem értek egyet, bár a világ legizgalmasabb munkájának sem mondanám, viszont rengeteg mindenre megtanít. Egyfelől alaposságot és precizitást tanít, nem kapkodhat az ember munka közben és pontosnak kell lennie, különben utólag már nagyon nehéz lesz megtalálni a hibát. Azt gondolom, hogy aki ilyen pályára megy, az számít rá, hogy mit fog csinálni, ha lediplomázott és nem éri sok meglepetés. Nem vagyunk egyformák, nekem kifejezetten passzol ez a munkakör, de el tudom hinni, hogy mások inkább megőrülnek tőle.
Könyvelőként megtanultam, hogy a szerencsében bízni és csak úgy hagyni a dolgokat nagyon felelőtlen dolog. Azért vagyunk felnőtt emberek, hogy gondolkozzunk, mérlegeljünk és ne vállaljunk feleslegesen kockázatot. Ez nem csak a szakmában van így, hanem a magánéletben is. Amiben én nagyon hiszek és használom is, az a biztosítás intézménye. Sokan nem értenek velem egyet, ezt tapasztaltam is, de nekem beváltak a különféle biztosítások. Az autóra nyilván nem is kérdés, hogy kötök-e biztosítást, de nekem a lakásomon is van külön lakásbiztosítás. Szerencsére még sosem történt semmilyen káresemény, így a biztosítónak nem kellett fizetnie még, de ettől én nem érzem az ablakon kidobott pénznek a lakásbiztosítást. Ez inkább amolyan mentőöv, ami ott van a parton és amint szükségem lesz rá, bedobja a biztosító a vízbe, én pedig kiúszom a partra és nem fogok belefulladni az esetleges károk kijavításába és az ingatlan újjáépítésébe. Ebbe nem gondolnak bele sokan, hogy történik valami a házukkal – teszem azt, leég a tető, vagy egy kevésbé brutális lehetőség, hogy valaki megrongálja a falat – és nekik kell majd zsebből kifizetni mindent, kezdve a romok eltakarításával, egészen az újjáépítésig.
A hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem bonyolult dolog lakásbiztosítást kötni. Még csak nem is kell hozzá az ingatlan tulajdonosa, bár illik vele megbeszélni az ilyesmit, ha bérlőként kötünk biztosítást a lakásra. Akár a bérlők is köthetnek lakásbiztosítást, a biztosítót nem érdekli, hogy valaki csak ott lakik vagy az övé az ingatlan is. Ez nagyszerű dolog szerintem, mert így tényleg meg tudjuk óvni a lakást, ha szeretnénk. Az sem lehet kifogás, hogy sokba kerül a lakásbiztosítás, mert havi bontásban igazán nem nagy összeg és gondoljunk csak bele, hogy a mérleg két serpenyőjében a havi kisebb összeg van és az egyszeri, hatalmas kiadás baj esetén. Szerintem egyértelmű, melyik éri meg jobban választani, de mindenki döntse el magának.