Amikor eldöntöttem, hogy közgazdaságtani tanulmányokat szeretnék folytatni, valahogy sejtettem, hogy a számvitel nem lesz a kedvenc tárgyam. Igaz, nem is volt akkora mumus, mint sokaknak. Sőt, alapvetően a könyvelés sem volt tőlem idegen, ugyanis anyukámnak ez a szakmája. De tudtam, hogy nem ez az én utam. Tisztelem és becsülöm azt, aki el tud köteleződni ez iránt, és olyan sok személynek és vállalkozásnak segít a pontos munkájával. De nekem nem lenne türelmem a könyvelői munkához. Pedig alapvetően nem állnak tőlem távol a monoton feladatok, de az utóbbi években észrevettem magamon, hogy már nem mindenben vagyok olyan pontos, mint korábban. A könyvelés egyébként végül egy olyan barátomnak lett a szakmája, akiről nem is gondoltam volna, hogy ebbe kezd majd. De egy családi ismerős révén belekerült a könyvelés világába, és hamar meg is szerette. Azóta pedig olyan jól megy neki, hogy nem is akar váltani. Szerintem az a lényeg, hogy mindenki megtalálja azt a területet, ahol jól érzi magát, és eredményes munkát tud végezni.
Szerintem a mindennapokat nemcsak ez tudja feldobni, hanem sok egyéb, elsőre talán apróságnak tűnő részlet is. Az egyedi póló rendelés ezért is került a kedvenc elfoglaltságaim közé, mert azt vettem észre, hogy amikor egy poloim.hu darab van rajtam, sokkal jobban érzem magam egész nap. Így elkezdtem bevezetni, hogy jobban megtervezem a szettjeimet, az egyedi póló rendelésnek pedig nem állok ellen, ha megtetszik egy-egy új darab online. A Pólóim ráadásul kifejezetten magas minőségben forgalmaz férfi, női és gyermek felsőrészeket, valamint még számos terméket, például táskát, kötényt és egyéb kiegészítőket. Náluk a leírások alapján biztosan magas minőségben előállított terméket fogunk kézhez kapni. Minden egyes mintájuk egyedi, a sok termékkategóriának köszönhetően pedig mindenki megtalálhatja azt, ami hozzá illik. Ha feliratos felsővel üzennél a világnak, vagy magával ragad egy vicces motívum, pillanatok alatt be tudod pakolni a virtuális kosaradba a kiválasztott darabokat, és már le is adhatod a rendelésed, ami egyhamar meg is érkezik hozzád. A felsőket már többször megdicsérték rajtam, kérdezgették, hogy honnan vannak, ami plusz öröm. De ami igazán számít, hogy nekem tetszenek. Puhák, kényelmes őket viselni, és a sokadik mosás után is ugyanolyanok a minták, a felsők színe sem kopik. Ár-érték arányban szerintem teljesen jó termékekről beszélünk, tekintve azt, hogy ha vigyázunk a ruhadarabokra, akkor igen hosszan a gardróbunk kedvencei lehetnek. Szerintem fontos lehet azt is hangsúlyozni, hogy nem kell félni az online rendeléstől, mert a méretezés és az egyéb fontos részletek terén is bőven kapunk segítséget. Sokkal kényelmesebb megoldás a személyes vásárlásnál, és nem kell attól tartanunk, hogy melléfogunk egy Pólóim darabbal. Szerintem egyszerűbb is az online rendelés, mert az otthonunk kényelméből tudunk válogatni, és nem kell a boltok nyitvatartásához igazodni, vagy rosszul megvilágított, apró próbafülkében bajlódni. Alig kell várni, és máris viselhetjük a legújabb szerzeményeinket! A rendelésről minden fontos tudnivalót megtalálunk az oldalon, köztük a fizetési, szállítási feltételekről is. Úgy gondolom, hogy akinek a kényelem mellett fontos a stílus is, annál kedvenc lesz a poloim.hu.
Az egyedi póló rendelés szinte gyerekjáték a Pólóim webes felületén. A jó minőségű ruhadarabok, kiegészítők és háztartásba való holmik segítenek abban, hogy megmutathassuk érdeklődésünket, színes egyéniségünket, és teret biztosítanak a kreatív öltözködés kibontakozásához. Csapj le a poloim.hu-n a legújabb darabokra – nem fogod megbánni!
